Sztrogof Mihály, az orosz cár Verne Gyula által kitalált futárja kis eltéréssel hasonló útvonalon járt, mint én, bár kétségtelenül több viszontagságban volt része. Én például egyetlen egyszer sem küzdöttem meg farkasokkal, az Urálban sem tört rám brutális vihar, idegesítő angol és francia újságírók sem zaklattak folyton, és jégtáblán sem utaztam.
Sztrogof megfélemlítéséhez készülődnek a 2004-es rajzfilm-adaptációban. Hiába.
Tatárokkal viszont találkoztam, jó sokkal. Viszont egyik sem szadizott, amit fiktív példaképem nem mondhat el magáról.
A mai tatárok mai fővárosa: Kazany
Jules Verne először 1876-ban megjelent, franciául Michel Strogoff, magyarul pedig Sztrogof - máshol Sztrogoff – Mihály című regényét, illetve a főhős kalandjait már említettem ezen út motiváló tényezői között. Bár a mű újraolvasásába belekezdtem még Kijev előtt, a mindössze 168 oldalas könyvvel csak az első igazi pihenőnapon, az internet- és térerőmentes Bajkál-tavi faluban, Bolsije Kotiban sikerült végeznem.
Verne "Gyula" Jules (1828-1905)
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, sok dologra emlékeztem, sokra pedig nem. A regényében van minden: ármány és szerelem, hűség, kutya, ló, szekeres üldözés és exotikum. Feofár, a pompával körülvett tatár kán (akit az 1975-ös német-osztrák-francia-svájci filmadaptációban a magyar Madaras József játszott), egy féltő anya, egy hol cigányruhában, hol haragos utazóként, hol cinikus szadistaként megjelenő gonosz áruló, továbbá egy kötelességtudó köztisztviselő.
Sztrogof Mihály a vele tengelyt akasztó gonosz árulót rendszabályozza Julet Férat metszetén
És persze itt vannak Verne sok regényében használt dzsolidzsókerei, a folyton felbukkanó, eleinte egymást szívató, végül azonban örök barátokká váló útitársak. Ebben a regényben Mister Blount, a kimért brit, aki a Daily Telegraph tudósítója, valamint a szétszórtabb, ám igazi nemes lélek francia, Monsieur Jolivet, aki „tudósításait” (kacsintás) „unokahúgának” (kacsintás) sürgönyözi, mégpedig a 10, Faubourg, Montmartre, Paris címre (sok kacsintás).
A nantes-i születésű író persze számos ki- és beszólással is igyekszik erősíteni az országimázst, például ilyen remek dialógusokkal:
- Átkötözzük… De ki kötözi át? – értetlenkedett Blount.
- Hát én!
- Hogyhogy, maga titokban orvos is?
- Egy icipicikét, mint minden francia.
Mihály az 1975-ös filmben sem adta fel
Az író természetesen nagyban támaszkodott az adott korban Franciaországban elérhető úti beszámolókra és térképekre. Pár furcsaság persze be-becsúszott. Így például Sztrogof Mihály Nyizsnij Novgorodban a mongol és a szibirják nyelv keverékén beszélő cigányokat hallgat ki. Nagy szerencse, hogy a szibériai James Bond, aki „a legvégső határig tűri a hideget, az éhezést, a szomjúságot és a fáradságot”, és „acélból vannak az izmai”, minden nyelven beszél, és egész Szibériát úgy ismeri, mint saját vasmarkát.
Irkutszki jelenet tatárok nélkül
Szintén jogos kritikai észrevétel lehet, hogy az adott korban, a 19. század utolsó harmadában egyszerűen nem volt olyan „tatár kán”, aki képes lett volna megingatni az orosz birodalom ázsiai pozícióit, és a szibériaiak lázadására sem lehetett volna számítani. Verne azonban joggal számíthatott borzongani vágyó kortársai sztereotípiáira és felületes geopolitikai ismereteire.
Verne Moszkvától Irkutszig 5523 kilométeres távolságot említ. Hőse, Sztrogof ezt egy ismeretlen, 19. századi év július 16-ája és október 5-éje között, tehát 81 nap alatt tette meg. (Phileas Fogg nevű, szintén Verne által teremtett kollégájának két nappal kevesebb is elég volt az egész Föld körbeutazására. Mondjuk ő Oroszországot okosan kikerülte, úgy könnyű.) A transzszibériai vasúton 5185 kilométer a Moszkva-Irkutszk táv. Ez három nap és négy óra alatt gond nélkül végigvonatozható, nekem szerencsére 14 napom volt rá.
Mai keménység Omszkból
Sztrogof Moszkvából indult, és hozzám hasonlóan például Kazany, Jekatyerinburg, Omszk, Tomszk, Krasznojarszk, aztán a Bajkál-tó érintésével jutott el Irkutszkba. A birodalmat megmentő hős aztán frissen nősülve, kitüntetéssel a mellén, Omszk érintésével tért vissza Európába. Ez mind jó ötlet. Azért – hacsak nem magunk is odavalósiak vagyunk, mint Mihály – Omszkot nem kell erőltetni. Legalábbis a visszaúton.
Kedves Olvasó! Időközben Mongóliába érkeztem. Lesz még számos poszt Oroszországról is, de valamikor utazni is kell, meg persze azt szervezni. Szóval érdemes követni a blogot, és hasonlóan érdemes _belájkolni_ a facebook.com/akeletibolhongkongba oldalt, ahol már most is sok, a blogbejegyzésekbe be nem fért kép található.
EZ A BLOG MÁR NEM FRISSÜL. AZ ELÉRHETŐSÉGEIMET MEGTALÁLOD EZEN A LINKEN
