A voronyezsi szálloda után két éjszakát egy couchsurfinges új ismerősnél, Misánál és családjánál töltöttem, a Voronyezs folyó túlpartján fekvő elővárosban, Novaja Uszmanyban.
Misa, aki volt kedves meghívni magukhoz, még gyerekkorában, az innen több mint 8200 kilométerre keletre fekvő Habarovszkból költözött át Voronyezsbe, miután édesapját egy - azóta is - ismeretlen lelőtte.
Felesége, Ines Lettországból érkezett. Mégpedig végzett lett-tanárként, amely szakmára nem mutatkozott különösebben erős kereslet a Don partján. A jó kézügyességgel és művészi hajlammal megáldott Ines a két kisgyerek nevelése mellett otthon gyárt eladásra különféle dísztárgyakat és játékokat. (Eléggé ledöbbent, amikor először egy határozott Lab vakar! (jó estét lettül) köszöntéssel üdvözöltem. Azt nem meséltem el, hogy magyarként miért könnyű megjegyezni ezt a szókapcsolatot.)
Reggeli idill Novaja Uszmanyban
Misa már rutinos couchsurfinges. Az eddigi legnagyobb fogása hat lengyel huszonéves fiú volt. Ők egy lestrapált minibusszal mentek Tokióig meg vissza, és odafele nála álltak meg. Ott-tartózkodásuk főleg alkatrészkereséssel és szervizeléssel telt.
Vendéglátóm egyébként az első kapcsolatfelvételt követően megadta egy Voronyezsben dolgozó magyar lány, Éva számát. Remek sütizés és magyar nyelvű idegenvezetés lett a folyomány. Köszi ezúton is. Éva pedig megismertetett Arnolddal, akivel aztán találkoztunk Korotojakban, a Don-kanyarban. De erről majd később.
Kamera a szélvédőn. Így lehet sok videó a neten az oroszországi balesetekről.
Misától hallottam egy kortárs orosz viccet. Sajnos pont a poén egy magyarra nem túl frappánsan fordítható szójáték.
Putyin beszélget Janukovics ukrán elnökkel. - Tudod, Viktor, mi oroszok és ukránok nagyon hasonlítunk egymáshoz. Igazán nagyon. Olyanok vagyunk, mint két testvér. Vagy két tojás. Vagy inkább nem is. Olyanok vagyunk, mint két üveg ásványvíz. Csak az egyikben van gáz, a másikban meg nincs.
Vendéglátóm már az első hazaúton beharangozta, hogy még más magyaroknak is be fog mutatni. A Misa Novaja Uszmany-i háza melletti telken, egy konténerben magyar vendégmunkások laknak. Kárpátaljaiak.
Lajos, a fia Norbi és Pál Asztélyból, közvetlenül a magyar határ ukrajnai oldaláról jöttek dolgozni egészen Oroszország belsejébe. Főleg nemesvakolatot visznek fel házakra, emellett megcsinálnak bármit, ami akad: burkolás, festés, felújítás, kerítésépítés. A közvetítőjük becsapta őket, de most úgy néz ki, sikerül függetlenedniük és egy nagyobb munkát találniuk Voronyezsben, ahol már rendes bérleményük lesz az elővárosi konténer helyett.
Lajos és Pál, a voronyezsi vendégmunkások (köszi a képért Misának)
Azt mondják, otthon kevés a munka. Akinek van pénze, az már felépíttette, amit akart, akinek nincs, annak meg nem kell építeni. Itt viszont állítólag az otthoni fizetésnek a 17-szeresét is meg lehet keresni, miközben az élelmiszerek az ukrajnai árak felébe kerülnek.
Arra a kérdésre, hogy miért ide és miért nem Magyarországra mennek dolgozni, azt felelik, ott már voltak, és nem volt jó tapasztalatuk. Magyarországon drága a megélhetés, és az emberek sem voltak kedvesek velük. Az oroszok sokkal barátságosabbak, a magyarokat pedig kimondottan kedvelik – mondják.
Misa benne van a Geocaching nevű játékban is. Ennek az a lényege, hogy bizonyos földrajzi koordinátáknál a résztvevők egy különféle tárgyakat tartalmazó dobozt ásnak el, amelyet aztán másoknak meg kell találniuk.
Misa akkor hallott először arról, hogy a Don mentén valaha magyar katonák harcoltak, amikor a játék a rudkinói magyar katonai temetőhöz vezette. A feladvány címe ez volt: венгерская тишина.
Magyar csend.
