Észak-Koreába tehát egyáltalán nem lehetetlen, de még csak nem is nehéz bejutni - ez az előző posztból már kiderült.

Hogy miért vagyunk hajlamosak ennek az ellenkezőjét hinni, arról még fogok írni.

Akkor most lássuk, én hogy jutottam be. Nem szívesen deheroizálom magamat, de ki fog derülni: nem követelt meg különösebb menőséget.

Elég részletes lesz.

Szóval ott tartottunk, hogy Peking, „161 Hotel”.

Cse elvtárs, a Korea International Travel Company, az észak-koreai IBUSZ pekingi képviselője elővette az úti dokumentumokat: a módosított programot, a tourist cardnak nevezett vízumokat és a négy főre szóló Peking-Pjongjang vonatjegyet.

 Kínai, orosz és német: hivatalos nyelvek a Peking-Pjongjang vonatjegyen

Közben megérkeztek barátaim is. Ketten egy másik szállodában laktak.

- Magyar nyelvű idegenvezetőt kértem, Pjongjangban, a pályaudvaron fogja várni Önöket – mondta Cse. Összenéztünk: erre az opcióra egyáltalán nem gondoltunk.

Cse elvtárs egyáltalán nem feszélyezte magát. Elbeszélgettünk vele az esőzések okozta károkról, és arról, hogy az áramellátás bizonytalansága miatt egy ideje nem üzemel a Pjongjang-Vlagyivosztok vasútvonal, amelyet pedig szívesen kipróbáltam volna. (Ehelyett kénytelen voltam Pekingbe visszarepülni, és Mandzsúrián át vonattal és busszal menni Vlagyivosztokba. Nem hiszem, hogy így kisebb élményben volt részem.)

- Na jó, akkor adjuk oda a pénzt – törte meg a pillanatnyi csendet valamelyikünk. Végül is a jegyek átvétele mellett ez volt a találkozó másik célja.

- Bazmeg! A szállodánkban hagytam a lóvét – értékelte a helyzetet a pénzezéssel megbízott kolléga, és kirohant a hotelből.

Mi hárman pedig meghívtuk Cse elvtársat egy jó kínai kapuccsínóra. Tényleg jó volt.


Visszacsévélés.


Nagyjából egy évvel korábban kezdtem komolyan gyűjteni az infókat arról, hogyan tudnék elmenni Észak-Koreába. Az világos volt, hogy kizárólag előre leszervezett módon lehet beutazni.

Egy újságíró barátom, akivel az előző nyáron elvonatoztam Sanghajból Pekingig Hszian, Luojang, Saolin, Dzsengdzsou és Kaifeng érintésével (izgalmas volt, talán egyszer ezekről is írok még itt), a baptisták megkeresését javasolta. B opcióként pedig azt, hogy hívassam meg magam egy rakétakilövésre. Ezek egyáltalán nem voltak rossz javaslatok, én mégis a könnyebbnek tűnő utat választottam.

Dísszemle és rakétakilövés egy észak-koreai magazinban

Írtam egy észak-koreai utakat is hirdető, szimpatikusnak tűnő magyar utazási irodának. Nagyon kedvesek voltak, mindent egybevetve azonban aránytalanul drágának találtam az ajánlatukat. A nyolc napos szervezett út (amelyből kb. 3 teljes nap csak az utazás) náluk Budapestről repjegyekkel együtt több mint 600 ezer forintba kerül. Ráadásul ez az ár csak a nagyobb csoportlétszámra vonatkozik, ha kevesen jönnek össze, ennél is több.

Abban rugalmasak voltak, hogy csak Kínában csatlakoztam volna, és így nyilván nem kellett volna megvennem a Budapest-Peking-Budapest jegyet, az időpont azonban fix volt, és nem lehetett összeegyeztetni a Keletiből Hongkongba utazással. Ráadásul mindenképpen túl drága volt. Az egyetlen, amiben utólag egyedülállónak bizonyult a magyar iroda: egyedül ők tudtak volna elvinni a szarivoni magyar kórházba.

Később összeállt, hogy a drágaságnak van még egy oka: a csoporttal utazó magyar idegenvezető. Ő nyilván a téma szakértője, és érdekeseket tud mesélni, de sok kedvem nem lett volna az ő utazását is kicsengetni, különösen hogy eleve kénytelen vagyok fizetni a két észak-koreai idegenvezetőt.

Arra ugyanis sikerült rájönnöm, hogy akárhol, akárkinél is fizetek be az útra, ő mindenképpen a KITC-vel, az észak-koreai állami utazási irodával szerződik. A kérdés tehát nagyjából az, hogy melyik iroda mennyi jutalékért és milyen kiegészítő szolgáltatást nyújtva adja el a KITC útjait. A KITC pedig mindenképpen adja a helyi idegenvezetőket is.

Szóval elindítottam egy másik vonalat.

Némi guglizást követően feliratkoztam a Koryo Tours, egy Pekingben is irodával rendelkező brit utazási iroda hírlevelére.

Látszott, hogy eléggé képben vannak. Folyamatosan küldik a bombasztikus stílusban tálalt híreket az új lehetőségekről. Hol egy várossal, hol egy természeti látnivalóval bővül a külföldiek által látogatható helyek listája. Újabban pjongjangi maratonfutásra is be lehet nevezni – például a Koryo Tours-nál.

A Koryónak sokféle, Pekingből induló, hosszabb-rövidebb csoportos útja van a két napos, 790 eurós pjongjangi kirándulástól a nyolc napos, 2160 euróba kerülő biciklitúráig. Na, ezek engem pont nem érdekeltek. Észak-Koreába nem biciklizni akartam menni, és nem is városlátogatásra. Elsőre legalábbis biztosan nem.

Az egykori osztálykirándulásoktól és a még vállalható fél-egy napos fakultatív programoktól eltekintve mindig is ódzkodtam a nagy csoportos, buszos utazásoktól, Észak-Koreáért viszont még ebbe is belementem volna.

Hamar kiderült azonban, hogy a magyar utazási irodától eltérően itt van lehetőség viszonylag szabadon összeállítható, egyéni, illetve kis csoportos túrákra is. Ezek ára a Koryónál a résztvevők és a napok számától függően 1500 eurónál kezdődnek. Nem olcsó, különösen, hogy az ár Pekingből értendő.

Miután körvonalazódni kezdett, hogy Észak-Koreába - egy pekingi találkozó után - négyen fogunk bemenni, levelezésbe bocsátkoztam a Koryo pekingi irodájával. Volt egy csopotos út, amely időben passzolt a Keletiből induló vonatozásomhoz. Így az lett a munkaverzió, hogy becsatlakozunk egy öt napos túrába és ezt kiegészítjük egy nappal a határ kínai oldalán, a Jalu folyó partján fekvő Dandongban. De valahogy nem volt az igazi, ráadásul 1650 euróba került. Pekingből.

Ekkor bukkant rá az egyik barátom a neten egy másik brit cégre.

David utazási irodájára.

Ez a cég a honlapja alapján nagyon megnyerő volt. Nem voltak szenzációs szalagcímek, nem volt önfényezés, nem volt pekingi iroda, voltak viszont minden más korábbi ajánlatnál kedvezőbb árú (persze így is drága) testre szabható egyénitúra-lehetőségek. A neten találtam pár hitelesnek tűnő, pozitív referenciát is a cégről.

Mivel eddigre már eléggé beleástam magam Észak-Korea turizmusába, nem variáltam sokat. A megadott emailcímre egyik este elküldtem egy kívánságlistát. Ekkor és ekkor Pekingből vonat, visszafelé lehet repülő, legyen benne a Kimek mauzóleuma, az Arirang-fesztivál meg minden, amit meg lehet nézni Pjongjangban, aztán Vonszan, Nampo, a Mjohjang-hegy, Keszong, Kongmin király sírja, Panmindzson és lehetőleg a szarivoni Rákosi Kórház.

Kongmin király és neje síremléke a 14. századból

Legnagyobb meglepetésemre David másnap reggel, egy a kéréseim alapján összeállított, konkrét útiterv átküldésével válaszolt. Azt mondta, a szarivoni kórházat turisták nem látogathatják (mint láttuk, a magyar utazási iroda meg tudja oldani), Vonszan pedig nem nagyon fér bele, de helyette mehet a Mjohjang-hegy. (Végül e két utóbbit cserélte meg Cse elvtárs.).

Az ajánlat egy hetes útra szólt. Hét éjszaka, ebből egy hálókocsiban Peking és a határ között. Vissza repülő. Észak-Koreában pedig mikrobusz, csak négyünknek.

Az út nem volt olcsó: fejenként 1495 euróba került. Erre jött rá 50 euró vízumdíj. Az árban viszont benne volt az összes szállás, étkezés, utazás, az idegenvezetők és a sofőr, valamint a belépőjegyek, kivéve az Arirang-fesztivált. Erre 100 euró volt a jegy, de nyilván kihagyhatatlan volt.

Gyerekek gimnasztikáznak az Arirang játékokon

Nem volt kétséges, hogy ez volt a legjobb választás. David ráadásul gyakorlatilag azonnal, türelmesen válaszolt a legnyomibb kérdésemre is.

A pénz egy részét David brit számlájára kellett elutalni, a többit pedig – mivel Észak-Koreába az embargó miatt Európából nem lehet pénzt küldeni – vagy a KITC kínai bankszámlájára kellett befizetni, vagy személyesen kellett átadni a KITC pekingi képviselőjének.


Ő volt Cse elvtárs.


Miután a szállodájából visszatért barátom leszurkolta a nem jelentéktelen mennyiségű készpénzt, Cse becsukta a diplomatatáskáját, kellemes utat kívánt, majd sietve eltávozott. Bizonyára tovább tartott a velünk való találkozó, mint tervezte.

- Figyeljetek, nem furcsa itt valami? – kérdezte az egyik útitárs a vízumban szereplő dátumra mutatva.

102  8  4

Augusztus 4., addig oké. De mi az a 102?

Ezek szerint az észak-koreai naptár szerint a 102. évben vagyunk.
Mikor is született Kim Ir Szen?