- És, Kijevben voltál már? – próbáltam továbblendíteni egy kárpátaljai ismerősömmel folytatott beszélgetést, nagyjából 12 éve.
- Minek lettem volna? – kérdezett vissza.
Remélem, azóta meggondolta magát. Én legalábbis nem sok olyan külföldi helyre emlékszem, ahol ilyen gyorsan ennyire otthon éreztem volna magam. (Nem mintha ez lenne a fő szempont, de mégis segíti az akklimatizációt egy hosszú út elején.)
A kijevi főpályaudvar, bénán fotózva
Kezdődött azzal, hogy a 24 órás vonatút után a pályaudvarról kilépve a kijevieket láthatóan teljesen lebénító vihar és zápor fogadott. Miután esernyőmet kinyitva, többé-kevésbé határozott léptekkel elindultam a mintegy 100 méterre lévő metrómegállóhoz (igen, itt is elfelejtették a föld alatt összekötni a közlekedési eszközöket), az eső elálltára váró tömegből egy fickó bekéredzkedett az ernyőm alá. A nagyjából egy perces caplatás alatt rekordsebességgel, három lépésben jutottunk el Puskás öcsiig. (1. Ejnye, ez az eső: ma már másodszor ázom el; 2. Honnan jöttél?; 3. Még nem voltam, viszont Ferenc Puskást mindenki ismeri.)
Szovjet metró
A következő istenhozott-élmény a Budapesten éppen leselejtezett szovjet metrókocsik látványa (továbbá hangja, szaga és tapintása). A Magyarországon kifejlesztett készségek itt is kiválóan működnek (záródó ajtó megtartása tenyérrel, ajtón berontó néni elől haránttartásban történő kitérés, rosszabb esetben tompítás stb.), leszámítva, hogy nem mindig van ott kapaszkodó, ahol az ember megszokta. És itt is ugyanaz a hülyeség: a kijelző nem a következő metró érkezéséig, hanem ez előző eltávozásától számol. Itt a bizonyíték:
Óranullázó metróindulás
A hosztelben újabb kedvesség várt: az elvileg egy fős szobámban két emeletes ágy fogadott, nehogy el találjak szokni tőlük két vonatút között.
85 milliméter
Egyébként a Budapest-Kijev vonatút eseménytelen volt, már ha nem számítjuk eseménynek a hátizsák oda-vissza pakolgatását, az éjjeli határellenőrzést, valamint azt az apróságot, hogy Záhonyban nyomtávot váltottunk.
Instrukciók az ukrán hálókocsi vécéjén
Oké, megígértem, hogy nem lesz vasutaskodás, de ez érdekes. Szóval a volt Szovjetunió területén (és például Mongóliában) 1520, Európa legnagyobb részén (Spanyolországban például nem) viszont 1435 milliméter a tengelytáv nyomtáv, vagyis mondjuk úgy, hogy a sínek egymástól való távolsága.
(A két szám könnyen megjegyezhető: az egyik II. Moctezuma azték uralkodó sajnálatos halálának éve (Hernán Cortés - valamiért nálunk Corteznek szokás írni - áldásos tevékenységével összefüggésben), a másik pedig annak a rendi gyűlésnek az évszáma, amelyre Luxemburgi Zsigmond először hívta el a magyarországi polgárság képviselőit. Többet nem segíthetek.)
Szóval ezért kell átszerelni a tengelyeket (kicserélni a forgóvázakat) Záhonyban. Ez rendkívül izgalmasnak tűnik, az utas azonban néhány rángáson kívül nem sokat észlel a műveletből.
Hamarosan jön a folytatás, kajákkal, kis történelemmel és kijevi nőkkel. (Főleg, ha lesz normális internet, és rájövök, hogy kell egyszerűen, megfelelő méretben feltölteni ide a képeket.)