Szóval hamarosan újraindul a blog.
Tegnap kiraktam pár képemet Észak-Koreáról, ma pedig jöjjön négy fotóm a Keletiből Hongkongba tartó út egy meghatározó leágazásáról: Tibetről. Persze lesz még szó mindenről részletesebben.
Első blikkre a lászai Potala palotára hasonlít, de nem az. Hanem a sigacei dzong, vagyis a Tibeti Autonóm Tartomány második legnagyobb városának vára . A valószínűleg a 15. században épült várat 1961-ben lerombolták, csak 2007-ben rekonstruálták.
Okéoké, már sokszor ígértem a Facebookon, de most tényleg!
Újraindul a blog. Meglepetéssel, videókkal és sok képpel.
Először visszatekintés a Keletiből Hongkongba útra, aztán jönnek más beszámolók, Afrikától Amerikáig. A hírt természetesen Pjongjangban is örömmel fogadták.
Az újraindulásig kedvcsinálónak pár kép Észak-Koreából.
Kim Il Szong (Kim Ir Szen) a pjongjangi filmgyár udvarán szakért.
Mielőtt a doni áttörés 71. évfordulóján belevágnék Don-kanyari túrám leírásába, szeretnék a budapesti Szabadság téri szovjet emlékmű azonnali, egyoldalú lebontását követelők figyelmébe ajánlani három dolgot.
1.
Ez itt a boldirevkai I. Magyar Központi Katonai Temető, 8375 magyar tömegsírja.
2.
Ez pedig a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temető, 20 ezer magyar maradványaival.
A felszínre leggyakrabban a szar úszik fel, és az emberiség fejlődése mítosz – mondja a szibériai születésű, Moszkvában élő orosz író, aki nem szívleli a kommunistákat, az oligarchákat, az újoroszoknak nevezett újgazdagokat és Putyin elnököt sem. A rendszeresen blogoló Jevgenyij Popov nem tart az internetes könyvletöltésektől. Szerinte Szibéria nem lesz gyarmat, a proletárok helyett a világ értelmiségiei egyesültek, Európa pedig a legjobb hely a Földön. A Keletiből Hongkongba blog interjúja.
K#H: Magyarul két könyve jelent meg: A hazafi lelke (2000) és a Vodkára vodkát (2013). Követi a külföldön megjelenő könyvei sorsát?
JP: Nem, ez nem szokásom. Természetesen örülök, ha jól fogynak a könyveim, ha cikkeznek rólam, ha kutatási téma vagyok, vagy ha díjat kapok. De nem vagyok „biznisz író”, akinek mindennél előbbre való a pénz és a hírnév. Mindkettőből annyim van, amivel beérem, és nem török napóleoni babérokra. Boldog vagyok, hogy egész életemben csak arról írok, amiről én szeretnék, nem pedig a szovjet vagy posztszovjet konjunktúrának.
Ha pénzt akartam keresni, azt mindig más és más módon, néha egzotikus módon tettem. Elvégeztem a geológiai-kutató főiskolát, profi geológus mérnök vagyok. Mikor ráuntam a tajgában és a tundrában való ténfergésre, nekiálltam mindenféléket, például képeket árulni. Az írói attitűdnek ez cseppet sem ártott, sőt. Úgy fogom fel, hogy a világ körülöttem karakterekből áll. Kezdve a színjózan csekista Putyinnal, egészen a részeges szibériai szeszkazánig.
Jevgenyij Popov az Irodalmárok Központi Háza előtt, Moszkvában (fotó: K#H)
Csak, miután eljöttél onnan. Nem érdemes a hozzátartozókat feleslegesen túlaggódtatni.
Az elmúlt hetet – nyolc nap Mongólia és két kínai éjszaka után – Észak-Koreában töltöttem.
Kim Il Szong (oroszosan Kim Ir Szen) és Kim Dzsong Il szobra előtt meghajlásra készülő ifjú pár
Észak-Korea után visszatérni a már csak egyre kevesebb külsőségben kommunista Kína fővárosába elsőre a megtévesztésig olyan, mintha a korlátlan szabadság földjén járnánk, emellett legalább húsz, vagy inkább harminc évet ugrottunk volna előre az időben. Pedig Kínában is tiltott például a Facebook és még egy csomó más is (olyannyira, hogy most itt ezt az oldalt sem tudom megnyitni), de van internet, egyszerűen lehet telefonálni, kínai sim-kártyát venni, a boltok tele vannak áruval és jól öltözött, jól táplált vásárlókkal, az ország túlnyomó részén külföldiként szabadon lehet utazni, fényképezni, a helyiekkel beszélni, és senki nem erőltet az emberre semmilyen állami propagandát. Sejthető: Észak-Korea nem ilyen hely. Nagyon nem.
Sztrogof Mihály, az orosz cár Verne Gyula által kitalált futárja kis eltéréssel hasonló útvonalon járt, mint én, bár kétségtelenül több viszontagságban volt része. Én például egyetlen egyszer sem küzdöttem meg farkasokkal, az Urálban sem tört rám brutális vihar, idegesítő angol és francia újságírók sem zaklattak folyton, és jégtáblán sem utaztam.
Sztrogof megfélemlítéséhez készülődnek a 2004-es rajzfilm-adaptációban. Hiába.
Tatárokkal viszont találkoztam, jó sokkal. Viszont egyik sem szadizott, amit fiktív példaképem nem mondhat el magáról.
A mai tatárok mai fővárosa: Kazany
A voronyezsi szálloda után két éjszakát egy couchsurfinges új ismerősnél, Misánál és családjánál töltöttem, a Voronyezs folyó túlpartján fekvő elővárosban, Novaja Uszmanyban.
Misa, aki volt kedves meghívni magukhoz, még gyerekkorában, az innen több mint 8200 kilométerre keletre fekvő Habarovszkból költözött át Voronyezsbe, miután édesapját egy - azóta is - ismeretlen lelőtte.
Felesége, Ines Lettországból érkezett. Mégpedig végzett lett-tanárként, amely szakmára nem mutatkozott különösebben erős kereslet a Don partján. A jó kézügyességgel és művészi hajlammal megáldott Ines a két kisgyerek nevelése mellett otthon gyárt eladásra különféle dísztárgyakat és játékokat. (Eléggé ledöbbent, amikor először egy határozott Lab vakar! (jó estét lettül) köszöntéssel üdvözöltem. Azt nem meséltem el, hogy magyarként miért könnyű megjegyezni ezt a szókapcsolatot.)
Reggeli idill Novaja Uszmanyban
Misa már rutinos couchsurfinges. Az eddigi legnagyobb fogása hat lengyel huszonéves fiú volt. Ők egy lestrapált minibusszal mentek Tokióig meg vissza, és odafele nála álltak meg. Ott-tartózkodásuk főleg alkatrészkereséssel és szervizeléssel telt.
Az első oroszországi városom: Voronyezs (Воронеж). Nyilván nem ez lett volna az első oroszországi városom, ha nem tőle délre terülne el a magyar történelemben szomorú emlékű Don-kanyar. Ez az írás azonban nem a Don-kanyarról szól. Majd lesz olyan is.
Kezdjük azzal, hogy a 900 ezer lakosú város nevének orosz kiejtése nem sokban hasonlít a magyaros verzióhoz. Oroszul a hangsúly a második szótagon van, tehát a városnév inkább valahogy így hangzik: varónyezs.
Ahogy azt már megszokhattuk: itt is azt gondolják a helyiek, hogy náluk a legszebbek a nők. A voronyezsieknek azonban ennek tudományos jellegű alátámasztására remek sztorijuk is van.
Tudniillik Nagy Péter cár (1689-1725) ki akarta űzni a törököket a Don-menti Azov erődjéből, amely az oroszok útjában állt az Azovi-, illetve a Fekete-tenger felé. Péter az 1694 és 1696 közötti hadjáratokhoz flottát épített a Donon, mégpedig Voronyezsben. A történet szerint az uralkodó a matrózok, hajóácsok és mindenféle kisegítő személyzet helyben maradását úgy látta volna a legjobban biztosítottnak, ha birodalma legszebb nőit idetelepíti. Aranyos.
Nagy Péter szobra mögött pózoló voronyezsi lányok
Kátya kávéfőzője Galíciában
Kátya kávéfőzője Kijevben
Kátya kávéfőzője Harkovban