Az előző részben meglátogattuk Joulupukkit, a lappföldi Mikulást, most megnézzük, honnan jönnek a rénszarvasai.
Mivel a Télapó-parki rénszarvasok elég lehangoló, leginkább megviselt vidámparki pónikra emlékeztető látványt nyújtottak, meg amúgy is jobban érdekelt az ennél kicsivel autentikusabb élmény, a faluban szintén megtalálható utazási irodában befizettünk egy rénszarvasfarm-látogatásra. Oké, ez is nyilván turista tempó, de ez volt az elérhető legjobb opció.
Ari, a rénszarvastenyésztő minibuszával és nyugdíjazott kutyájával érkezett.
Kutya az anyósülésen
A félórányi útra fekvő Sielijärvi felé azt mondta, nem sokra menne a rénszarvasait és az éttermét látogató turisták nélkül. Ennek némiképp ellentmondva azért hozzátette, hogy a nagy kereslet miatt bármennyi rénszarvashúst el tudna adni. Mindenesetre ebből a célból évente általában 40 állatot vág le (a legjobb 7-8 hónapos és másfél éves koruk között) a húsukat pedig a szigorú előírások miatt a rovaniemi húsgyárnak adja el, onnan vásárolja vissza az éttermében felszolgálandó mennyiséget.
A tavalyi éve egyébként kicsit erősebb lett volna, ha nem viszi el 15 rénszarvasát a farkas.
Anyaszarvas. Bizony, ennél a fajtánál a nőstény is növeszt agancsot.
Ari finn, családja több száz éve vándorolt Lappföldre. Érdekes, hogy magát - angolul - Lappish-ként (fordítsuk lappföldinek) azonosítja, megkülönböztetve magát az őslakos számiktól, akiket mi többnyire egyszerűen lappoknak neveznénk.
Ari bőrkabátban és szarvasnyúzó tőrrel
Ari tüzet rak a kunyhóban
A rénszarvastenyésztő szó különben kissé félrevezető, az állatok ugyanis a szabadban élnek szerelmi életet és ott is születnek, a gazdák pedig onnan gyűjtik be őket a hideg idő beállta előtt.
Az állatok követéséhez némi segítséget nyújt, hogy ezen a földrajzi szélességen nyáron három hónapig egyáltalán nem megy le a Nap. A gazdák másik jelentős szövetségesei a szúnyogok. Ahol a legtöbb van belőlük, ott kell keresni a rénszarvasokat. Az állatok fülébe a gazdák - félkörökből, egyéb mintákból álló - jeleket vágnak, erről ismerik fel már messziről, hogy ki a tulajdonos.
Ari előhozott egy zsák szárított zuzmót, a szán húzására pedig Verttit, a herélt rénszarvast kérte fel. Vertti minden megtett, négyszáz méteres kör után kapott egy marék zuzmót, a körönként folyamatosan mérséklődő sebességével kiválóan illusztrálva a csökkenő határhaszon elvét.
Vertti ellenfényben
Vertti munka után
A munkára fogott szarvasok mind kasztráltak. A nem ivartalanított hímek ugyanis az őszi szarvasbőgés folyamatos küzdelmeiben teljesen legyengülnének, ez pedig haszonállatoknál nem ideális. A nőstények pedig vagy utódot hoznak a világra, vagy ha erre nem alkalmasak, élelmiszer lesz belőlük.
Ari tisztelettel bánik a neki dolgozó szánhúzókkal. Amikor életük végén legyengülnek, kíméletesen leöli és eltemeti őket az erdőben.
Rénszarvasok Ari birtokán
Más lett a sorsa annak a rénszarvasnak, amelynek a maradványai egy rovaniemi étteremben kerültek az asztalra.
A rénszarvas-látogatást szervező iroda persze más programokat is kínált. Például éjszakai, háromórás motoros szánozást. Ha lett volna esély a sarki fényre, ez elég csábító lehetőség lett volna, ehelyett azonban másnap reggel az egyórás, kezdő szintű és olcsóbb programot választottuk.
Motorosszánút
Erdőben
Nagy élmény, még a lefojtott motorú, így nagyjából legfeljebb 40 km/órával repesztő szánokkal is. Ahogy Ruszlan, az iroda Kazanyból érkezett orosz munkatársa (volt észt és kínai kollégája is) elmondta, egy kulcs elforgatásával a jármű 150 km/órás sebességre is képessé tehető. Majd legközelebb.
A túravezető a szánozás után egyenesen a reptérre vitt. Sietnünk kellett.
A Joulupukki- és rénszarvassztori persze itt sem enged.
Reptéri ajándék: szarvasbogyóra emlékeztető drazsé
Agancsos, mikulásos búcsú Lappföldtől.
