HTML

A Keletiből Hongkongba

Hosszú utazás. Vonaton. Főleg. Észak-Korea, Mongólia, Tibet. Keresztül Ukrajnán, Oroszországon, Kínán. Sőt több.

Úti videóklip

 

Friss topikok

Címkék

Amerika (1) Arirang (4) Bajkál (1) Boldirevka (1) Bruce Lee (1) Buddha (1) buddhizmus (1) buék (1) Csengdu (1) Cse elvtárs (2) Csík zenekar (1) Csillag vagy fecske (1) Dandong (2) DMZ (1) Don-kanyar (5) Dzsingisz kán (1) Erdenedalai (1) Észak-Korea (16) Finnország (2) Góbi (1) Gyangce (1) Harkov (2) Hongkong (8) Hszining (1) hui (1) internet (1) Irkutszk (1) iszlám (1) Jekatyerinburg (1) Joulupukki (2) Jules (1) katonai temető (2) katonasírok (2) Kátya (1) kávéfőző (1) Kazany (2) Keleti (6) Kijev (4) Kim Dzsong Il (1) Kim Dzsong Un (1) Kim Il Szong (5) Kim Ir Szen (7) Kína (7) Korotojak (1) Krasznojarszk (1) kvíz (1) Lappföld (2) Lásza (1) Lenin (1) Lösan (1) Magyar csend (1) Martell Károly (1) második világháború (1) metró (2) Mikulás (1) Mirr-Murr (1) Moctezuma (1) Mongólia (9) Moszkva (2) Nádam (1) Nagy Péter (1) Novaja Uszmany (1) Omszk (1) Oroszország (7) panda (1) Panimndzson (2) Peking (5) Pjongjang (6) Poitiers (1) Poltava (1) Popov (2) Puskás (1) rénszarvas (2) Rettegett Iván (1) Rovaniemi (2) Rudkino (3) Saint-Denis (1) Sigace (1) Szamije (1) Szibéria (1) Szinuidzsu (1) Szjujumbike (1) Sztrogoff (1) Sztyeklovata (1) Télapó (1) Tibet (7) Tibet-Csinghaj vasút (1) Tiencsin (1) Tomszk (1) transzmongóliai vasút (1) transzszibériai vasút (2) Ukrajna (1) Ulánbátor (1) Universiade (1) Uriv (1) utazás (2) Verne (2) videó (1) videóklip (1) vízilabda (1) Vlagyivosztok (2) Vodkára vodkát (1) vonat (7) Vonszan (1) Voronyezs (6) zuhany (1) Címkefelhő

 

- Kéne venni sört az útra – jegyezte meg valaki.
- Hülyeség. Majd veszünk a vonaton. A kínai vonatokon folyamatosan oda-vissza tologatnak ilyen kajás kocsikat, nyugi – reagáltam fölényeskedve.

Hiba volt.


Miután az észak-koreai utazási iroda képviselőjétől megkaptuk a papírokat, a pekingi főpályaudvarra metróztunk.

A vasútállomás előtti tér nem nyújtott éppen váratlan látványt, hiszen Mongóliából megérkezve is volt alkalmam végigsodródni rajta, a zsizsegés azonban remekül passzolt amúgy is felfokozott hangulatomhoz.

xIMG_7113.jpgAz 1959-ben átadott pekingi főpályaudvar. Az épület tetején lévő felirat kínai betűit állítólag maga Mao Ce-tung rajzolta.


A stadionnyi jegypénztárba is benéztem. Már az előző nap is szórakoztatónak találtam a sorban álló tömeget és a szerencsejátékot, amely abból adódott, hogy az egyes ablakok felett kizárólag általam ismeretlen, kínai nyelvű feliratok jelezték, milyen jegyet lehet ott venni.

A játéknak volt még egy eleme. A sor ugyanis szinte egyáltalán nem haladt az ablakokhoz két oldalt előrenyomuló, üvöltve jegyet rendelő, kiterjedt rokonsággal rendelkező potenciális utastársak és még inkább a jegyüzérek miatt. Sikerült azonban szövetséget kötnöm egy erősen méltatlankodó amerikai fekete nővel, akivel végül felváltva hárítottuk el a két oldalról érkező támadásokat.

A jegypénztárhoz két okból kellett beállnom. Egyrészt azért, mert a tibeti utazási iroda emailben küldte el a két héttel később esedékes Peking-Lásza vonatútra szóló foglalásomat, ezt kellett kiváltanom, másrészt meg jegyet kellett vennem Harbintól Vlagyivosztokig. Ez utóbbi csak Szuifenhéig, az orosz határig sikerült, a tibeti jegykiváltás viszont csont nélkül: a belógatott kódra és az útlevelemre simán megkaptam a jegyet.

xIMG_7139.jpgMelyik sorba álljak?


A biztonság kedvéért a Harbin és Vlagyivosztok neveket pedig bemásoltam a telefonomba kínaiul, hozzáírtam a dátumot, és benyújtottam az ablakrésbe. Erre nem feltétlenül lett volna szükség – a jegypénztáros jól tudott vasutasangolul – mivel azonban nem voltam túl magabiztos Vlagyivosztok kínai kiejtésében, mindenkinek így volt a legjobb.

Az észak-koreai vonat indulása előtt nagyjából két órával még elmentünk egy gyorsétterembe – nem tudtuk, mikor eszünk legközelebb bőséges és finom ételt (mint kiderült, kábé 26 óra múlva Pjongjangban), majd becsekkoltunk a pályaudvarra.

xIMG_7142.jpgUtoljára egy kis kínai kaja


A becsekkolást nagyjából szó szerint kell érteni, a kínai vasútállomásokra ugyanis csak a jegy felmutatása, majd a csomagok átvilágítása, sok esetben ráadásként motozás után lehet bejutni. Ez talán nem tűnik indokolatlannak, ha eszünkbe jut a nemrégiben történt vérengzés a kunmingi vasútállomáson.

A nagy kínai pályaudvarokon külön várótermek vannak kijelölve egyszerre több vonat utasai számára. Ne európai méretekben gondolkozzunk. A pekingi főpályaudvaron a 12 váróterem összesen 14 ezer négyzetméter területű. A várótermekből a repterekhez hasonlóan számozott kapuk vezetnek tovább. Így lehet a leghatékonyabban a peronokhoz terelni a tömeget. A kapuknál újra megnézik a jegyeket. Innentől már csak párszáz lépés választja el az utast a harmadik jegyellenőrzéstől. Ez a peronon, közvetlenül a vonatra való felszállás előtt történik, legalábbis a hálókocsiknál. Itt viszont már az útlevelet is be kell mutatni. Az útlevél száma a névvel együtt szerepel a jegyen.

xIMG_7155.jpgEgy kisebb váróterem


A várótermünk megtalálása után nem sokkal már indulni is kellett a vonathoz. Az Észak-Koreába tartó vonathoz, juhúúúú.

A vonat túlnyomó része belföldi kocsikból állt, vagyis Pekingből csak Senjangig (ennek a régi neve Mukden, a történelemkedvelők átérzik ennek a jelentőségét) vagy a határ melletti Dandongig közlekedtek.

A szerelvény végén állt a két észak-koreai kocsi.

A legjobb minőségű hálókocsik voltak, amelyeket a Keletitől Hongkongig láttam. Ez nem feltétlenül meglepő, a Peking-Pjongjang repülőjárat mellett ugyanis ez a naponta közlekedő vonat Észak-Korea kapcsolata a külvilággal, és mint ilyen nyilván reprezentációs célokat is szolgál. Én valamiért úgy emlékszem, hogy német gyártmány – a szakértő olvasók biztos megerősítenek/megcáfolnak –, mégpedig a helyi igényekre szabva. Van benne hármas mosdó, valamint az egyik végében ülős, a másik végében pedig pottyantós-síelős vécé.

xIMG_2141.jpgLuxuspottyantós


Az észak-koreai kalauzok meglehetősen mogorvák voltak. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy nem örültek a kamerámnak. Egyikük rögtön a vonatra való felszállásunk után rám szólt, hogy ne támasszam a cipőm talpát a folyosón a fal alján lévő fém izének, amiből a fűtés jön. Tehát nem a kárpitnak, nem a faajtónak, hanem.

A hangulat egészen Tiencsinig (Tiānjīn) nem is változott.

Most derül ki, miért volt hülyeség nem venni sört.

A kínai vonatokon tényleg folyamatosan tologatnak különféle kocsikat, amelyekből elsősorban ételt-italt (meleget-hideget, tehát ez egy 2x2-es mátrix, mindegy), kisebb részben meg értelmetlen csecsebecséket árulnak. Ez utóbbi kategóriában a kedvencem a fülsértő hangon folyamatosan a Gangnam style című számot játszó, erősen pörgő, színváltós golyóbis volt, amelyet félóránként kínált megvételre egy hölgy a Harbin-Szuifenhe vonaton. Termes, ülőhelyes kocsiban. Éjjel. Ha éjjel fél háromkor nem kellett senkinek, talán majd háromkor. Ez lehetett a stratégia.

Szóval Kínában a vonaton tologatják a kocsikat. De nem ám azt a bazinagy bevásárlókocsit, amelyet valamiért Magyarországon szokás tologatni, hosszú percekre paralizálva a teljes utazóközönséget, hanem egy jóval keskenyebb és alacsonyabb szerkezetet, amely gond nélkül elfér a folyosón állók mellett is, ráadásul sokkal praktikusabb ételt kínálni belőle.

Az előző évi kínai vonatozásomon megtapasztaltam, hogy ha nincs az embernél előre vásárolt dobozos leves, amelyet a kocsik végében álló forralóból (Oroszországban ugyanez van, csak ott szamovárnak hívják (kínaiul nem tudom, hogy hívják)) csapolható vízzel lehet elkészíteni, és venni sem szeretne ilyet, akkor 10 jüanért remek friss melegételt vehet a büfékocsiból hullámokban támadó árusoktól. Meg persze sört is. (Hasznos: egy sört - í ping pí dzsó.)

Hamar kiderült azonban, hogy eléggé beégtem.

Az elmélet stimmelt: valóban tologatták a vonaton az ételes-italos kocsikat. Csak éppen az észak-koreai kocsivégajtót lakatolták le a kínaiak, nem tudni, mért. Sör nélkül maradtunk. Egészen Tiencsinig.

A vonat a pekingi indulás után másfél órával, este 7-kor gördült be a tiencsini állomásra. (A város osztrák-magyar vonatkozásairól érdemes elolvasni a Falanszter blog írását.) A peronon lévő trafikból gyorsan beszereztem jópár doboz sört.

xIMG_7185.jpgPerontrafik Tiencsinben


És minden megváltozott.

A mellettünk lévő hálókocsikalauz-fülkében gyűlt össze a két észak-koreai kocsi személyzete. Hangosan sztorizgattak. Beléptem, és a kezükbe nyomtam egy-egy doboz sört. Innentől haverok lettünk. A hatást fokozta, hogy barátaim kínai és nyugatinak tűnő cigaretták osztogatásába kezdtek.

A koreai kalauzok innentől kezdve velünk együtt rángatták a kínai kocsi felé vezető ajtót, dörömböltek, méltatlankodtak. „Kitaj, Kitaj” – ismételgették Kína orosz nevét, jelezve, hogy nem ők tehetnek a kirekesztésünkről.

Nem világos, volt-e összefüggés ezen akció és aközött, hogy egy idő után lekerült a lánc a kocsikat elválasztó ajtóról, mindenesetre reggel már egy amerikai katona portréjával ellátott, a második világháborúra emlékező feliratú sört fogyasztottunk a kínai étkezőkocsiban. Ez legalábbis bizarr élménynek volt minősíthető - közeledve a Jalu folyóhoz, amelyen 1950-ben többszázezer, önkéntesnek nevezett kínai katona kelt át, hogy megsegítse az amerikaiak által vezetett ENSZ-csapatok ellen harcoló koreai kommunistákat.

xIMG_7226.jpgKínában, Észak-Korea felé. Érdekes..


A reggeli sörözést megelőzte az a felismerés, hogy milyen kiváló koktélt készíthető a mongol Dzsingisz vodka és a lengyel eperkonzerv egymásba borításából. Mongólia egyébként tele van lengyel konzervipari termékkel: a Góbi közepén a frissen levágott kecske főtt húsához is lengyel savanyú uborkát toltunk. (Magyar konyakos meggyet is lehetett kapni néhol, még vidéken is.)

xIMG_7182.jpgÚtikoktél - a Keletiből Hongkongba ajánlásával

A vonat reggel 7 után érkezett meg Dandongba, a Jalu folyó partján fekvő kínai határvárosba. Hosszas tolatgatás után teljesen észak-koreai szerelvényt állítottak össze.

A határfolyó előtt párszáz méterrel fekvő állomáson az észak-koreai személyzet lázas pakolásba kezdett. A határállomás épületéből lapostévéket, mosógépeket, sőt nagy dobozokban gyümölcsöket rámolták fel a vonatra.

Hiánygazdaság.

Aki járt 1988-89-ben Ausztriában, tudja, miről beszélek. És persze eszembe jutott az az egy szem, nagy becsben tartott, aztán szertartásosan elfogyasztott kivi is, amelyet valamikor 1987 táján hozott haza apukám Bécsből. Ha még nem is az ötvenes, de már a nyolcvanas években érezhettük magunkat.

Az állomás boltjában még feltankoltunk csipszekkel, itallal és – a jövőbeli barátságerősítésre gondolva – cigarettával. A peron kihalt volt, az állomás végén felsejlett a Jalu hídja. Az indulásra vártunk, és elég menőnek éreztük magunkat.

xIMG_7248.jpgHatárellenőrző pont a dandongi állomáson


Egészen addig a pillanatig, amikor is a vonatot hirtelen elárasztották a turisták.

Túlnyomórészt taivaniak voltak. Hosszasan fényképezték egymást a vonattal, különösen a rajta lévő Észak-Koreai címerrel. Ezen mi már túl voltunk Pekingben.

xIMG_7252.jpgTuristák Észak-Koreába készülnek



A vonat pontban 10 órakor elindult a Jalu folyó felé.


Ja, a posztot röviden összefoglaltam videóban is (vagy fordítva). Szerintem nézd meg.

 

 

Címkék: vonat Kína Észak-Korea Peking Tiencsin Dandong

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://akeletibolhongkongba.blog.hu/api/trackback/id/tr476576955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mad Mind 2014.08.14. 07:55:10

Csak egy kérdés, Phenjan sokkal megszokottabb, miért nem azt használod? Pjongjang minimum szokatlan a magyarok számára. Mint a mostanában divatos, Peking helyet Beijing.

Keletiből Hongkongba 2014.08.29. 02:26:45

@Mad Mind: Köszi a kérdést. Erről lesz szó a következő posztban. Röviden: nehezen indokolható a Phenjan átírás, pláne ha "fenjan" kiejtés társul hozzá. Peking más, én sem írnám át.
süti beállítások módosítása